Miraculous

Miraculous

Megj.: A történet a 2015 őszén debütált „Miraculous" c. animációs sorozat alapján készült, fikciós novella.

Párizs, 1987., december 28. A vasúti forgalom teljesen lebénul, vagonok állnak üresen, vagy felborulva a pályaudvaron. A hó hatalmas pelyhekben zúdul a földre megállás nélkül, beterítve a vonatokat és tetejüket. A közvilágítás halvány, sárgás fényében látni, hogy a síneken majd' tizenöt centi vastagon áll a hó, a vonatok kerekei berozsdásodnak a nedvességtől, így a későbbiekben használhatatlanok lesznek. Új kerekek beszerzése pedig ebben az időben nem gyerekjáték.
'87 őszén Párizs hatalmas válságba keveredett, és a megélhetés mindennél nehezebbé vált. Jó, ha az embereknek egy kis doboznyi élelmük van. Máskor ez egy hétre elegendő lenne, de most ezt a kis mennyiséget egy hónapra be tudja osztani egy négyfős család.
Senki nem jár erre. Semelyik lakost nem vinné rá a lélek, hogy a peronok közelébe is tegye a lábát, mégis, két alak bokáig áll a hóban, és tágra nyílt szemekkel pillantanak jobbra-balra. Épeszű ember ezekben a mínuszokban nem tenne ilyet – ám ők nem voltak átlagosak. Lady Bug és Chat Noir személyesen pásztázták a terepet. Hogy ki is ez a két, meglehetősen furcsa névvel rendelkező személy? Csupán két, 15 éves gimnazista gyerek, mégis Párizs hősei. Elsőre talán hihetetlennek hangzik, de mégis az egész város által elismert és megbecsült két békesegítőről beszélünk. Lady Bug, civilebb nevén Marinette Dupan-Cheng félig francia, félig pedig ázsiai származású. Körülbelül nyolc éves korában döbbent rá, hogy természetfeletti képességekkel rendelkezik. Ez mind szép és jó, de mégis egy fekete-átok miatt kapta ezt a képességet. A mellette álló fiú, vagyis Adrien Agreste is hasonlóképpen járt.
Azt hihetjük, hogy mindketten tudatában állnak a másik titkával, de az egészben az a vicces, hogy nem tudják, pontosan ki is a másikuk valójában. Csak és kizárólag annyit tudnak egymásról – mint két szuperhős – hogy össze kell dolgozniuk, viszont a való életben, mikor is visszaváltoznak normális alakjukba, osztálytársak, elég szoros barátságban. Hogy is néznek ki hőseink? Hisz' annyit emlegettük őket. Lady Bug fekete, vállig érő haját két copfba fogva szorítja ökölbe vörös kesztyűvel takart kezét, vörös alapon fekete pöttyökkel tarkított kezeslábasában. Arcát pedig egy a ruhájához hasonló mintázatú maszk takarja, így senki sem ismeri fel arcát. Chat pedig szintén kezeslábasban feszít, azonban talpig feketében. Tejszőke haja kócosan meredezik, arcát maszk takarja, a két, szénfekete macskafül és a hosszú cicafarok sem maradhat el.
Még mindig csak két, folytonosan jelmezbálozó tizenévesnek tűnnek, akik aligha komolyan vehetők, sőt, a leírás is egy mendemondának menne el. Gondolom, senki nem hisz nekem, elképzelhető, hogy bolondnak néznek, ám minden szavam igaz.
Éjjel tizenegy órakor nem egy leányálom a mínuszokban álldogálni, ám történetünk főhősei mégis ezt teszik. Ám nem hiába pásztázzák sasszemekkel a vonatok tetejét, ugyanis megpillantják őt. Őt, aki miatt az egész időjárás megbolondult, akinek a hirtelen szegénység köszönhető. Nathanäel, egy tizenhat éves fiú ugrik le az egyik vagon tetejéről. Szintén egy különleges képességekkel rendelkező személyről beszélünk, annyi különbséggel, hogy nem kellett átalakulnia, hanem így született. Bár, ha azt mondom, született, akkor kissé hazudok, ugyanis őt teremtették. Egy szupergonosz készítette évekkel ezelőtt, azzal a céllal, hogy elpusztíthassa két főhősünket. Most is ezek az ördögi gondolatok járnak a piros hajú – igen, piros, semmiképpen nem vörös hajú, ugyanis ez vérvörös -, fondorlatos fiú kobakjában, bár ha először rápillantunk, nem tűnik annyira ördöginek: haja kócosabb, mint Chaté, lila szemei folyamatosan fürkészik bal kezében tartott rajzológépét. Jobb kezével csíkos pólójának ujját gyürködi folyamatosan, miközben egy elektronikus tollat forgat hosszú ujjai között. A képessége a rajzpadhez köthető, ugyanis amit megrajzol, életre kel, legyen szó egy centiméteres plüsskutyáról, vagy egy nyálcsorgató dobbermannról. Nem is kell neki sok idő, egy gonosz vigyor kíséretében azonnal rajzolni kezd. Alkotásának eredménye három tucat, rendkívül éles, fogazott pengékkel rendelkező dobócsillag. Egy suhintás, és az apró fegyverek a levegőbe hasítanak, és süvítő hanggal száguldani kezdenek Lady Bug és Chat Noir felé. Ám a két bajtárs nem riad vissza holmi játékszertől, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tapasztalt mozdulatokkal az összes csillagot kikerülik. Egy elegáns szaltó, cigánykerék, vagy épp pár kifinomult reflexmozdulat a megfelelő pillanatban ilyenkor életmentő, tapasztalatlan ember erre nem lenne képes, jó, ha egy-két csillagot kikerülne, de ennyi is lenne a történet. Szerencsére Chat tökéletes reflexekkel rendelkezik, ezért mikor a penge centiméterekkel az arcától repül el, ő egy szimpla mozdulattal megragadja azt, visszadobja a feladóhoz, aki – Chat szerencsétlenségére – gyorsan kiradírozza, mielőtt az orrát szétszabdalná. A dobócsillagok száma viszont egyre csak nő, a sokszorosítás gomb pont hogy nem jön kapóra ebben a helyzetben. Lady Bug ekkor előhúz egy apró, kör alakú, katica mintájú tárgyat. A végére egy hajszálvékony fonalat kötöttek, teljesen ártalmatlannak tűnhet. Akár egy aprócska jojónak is nézhetjük, ám ez jóval több, mint egy ártatlan játékszer. A lány pörgetni kezdi a kis tárgyat, majd pár másodperc múlva a tárgy pörgésének sebessége akkorára nő, hogy egy rózsaszínes-vöröses körívet alkot, ami egy tünékeny fénynek látszik. Ellenségünk nagyot nevet a kis fénykör láttán, de mikor az ív kettészeli az egyik, Lady Bug felé dobott fémcsillagot, azonnal lehervad az arcáról a gúnyos vigyor. „Jobbal kell előállnom, ha le szeretném győzni őket" ez a gondolat fut át Nath agyán, majd pár másodpercnyi gondolkodás után ismét vad ceruzaforgatásba kezd, és sokkal nagyobb, látszólag erősebb fegyverek bukkannak fel a semmiből. Kemény diónak hangzik két fenegyerekünknek, de mégsem riasztja őket vissza a sok fémesen csillogó, nagyobbnál nagyobb tárgy. A lány forgóíve tökéletes védelmet nyújt, mi több, akár két méteres hatókörben is kivédheti a különféle, felé repülő tárgyakat. Chat sem védtelen, neki ott van a mancsaiban lakozó erő: képes kicsi, fekete, buborékokhoz hasonló folyékony anyagot kifejteni a puha macskamancsokból, amik mint a sav, úgy bontják részecskéire a fémtárgyakat is. Így már játszi könnyedséggel ragadhat meg bármilyen eszközt, legyen szó késről, baltáról – pengével előre – úgysem érződik ezekből semmi számára. A nyereség közel van, már a szellőn is érezhető, hogy itt bizony valaki ma veszteni, vagy nyerni fog. De hogy ki, az még korántsem dől el. Lehetséges, hogy a két főből álló csapatunk fölényben van, talán még nyerni is van esélyük, de abból, akinek a legtöbb esélye van, lehetnek a legnagyobb vesztesek.
A sokszorozódás még mindig nem szűnik meg, egyre nehezebb kivédeni a folytonosan növekvő méretű tárgyakat. A félelem még sosem volt ilyen erős Lady Bug lelkében. Egy érzés fojtogatta, nem hagyta nyugodni, néha pedig a harcban is megzavarta. „Győznünk kell" adja magának a parancsot, próbál folytonosan nyugodt maradni és koncentrálni, de végül eluralkodik rajta egy fojtogatóan bizsergő érzés, és eldobja a számára egyetlen esélyt nyújtó eszközét. Vesz egy nagy levegőt, és elindul a fiú felé. A pengék valamiért elkerülik a lány hófehér arcát, kék szemei jegesebbek, mint valaha. Két, gyönge karját ökölbe szorítja, a levegőt pedig legerősebb próbálkozása ellenére sem tudja lassan és egyenletesen venni. Szíve hevesebben ver, mint bármikor máskor, szája remeg a félelem és ijedtség ijesztő és egyben rendkívül vad keverékétől, az érzés valósággal felemészti szegény lányt. Két lépés választja el ellenségétől, ám nem riad vissza. Centikkel a fiú előtt megáll, kezét a kütyü helyezi, és szinte suttogva, hidegen csak ennyit mond:
- Ha folytonosan harcolunk, senkinek sem lesz jobb. Neked meg főleg nem. – azzal megragadja a fiú digitábláját, és a földhöz vágja. A szerkezet még kiköhög pár, alig látható dobócsillagot, majd szikrázva leáll.
Hogy még inkább hatásos legyen, a lány kétszer egymás után erősen rátapos a szerkentyűre, ami végül két darabra törik, véget vetve mindennek.
- Soha nem leszel több a szememben egy ellenségnél – folytatja monológját Lady Bug. – Az egy dolog, hogy te máshogy tekintesz rám, én viszont nem.
- A viszonzatlan érzelmek ilyeneket váltanak ki egy érző emberből, csak hogy tudd – veti oda flegmán Nath.
Amióta találkoztak, Nath másképp tekint a lányra, mint egy szimpla ellenség. Képtelen utálni őt, sőt, harcolni is fájdalmas vele. Egyfajta vonzalmat érez iránta, de mikor megtudta, hogy Lady Bug másért van oda, eluralkodott a féltékenység, fő céljává az ismeretlen személy felkutatása lett immár. Mindenképpen magának akarta a lányt, akár az élete árán is. Sőt, a mai nap csupán Chat Noir miatt lépett színre. Szeméből egy könnycsepp csordul ki, amit L csodálkozva néz. Lila szemei megtelnek könnyel, pár fájdalmas pillantás után keserűen elfordul. Lady Bug egy halovány mosolyt ereszt el, gondolván, ezzel a harcnak vége. Chat közben közeledik, már neki sincs szüksége a harcra.
- Úgy tűnik, mindenki győzött a mai napon – mosolyodik el, bajtársnője vállára téve kezét. L felé fordul, és hevesen bólogat.
- Tévedtél – hallanak egy gúnyos, ám mégis rosszalló, ideges és gonosz megjegyzést, mire ellenségük felé fordulnak, aki lehajtott fejjel áll, immár feléjük, szépen lassan felemeli kobakját, és megnyom egy rendkívül kicsi, szinte el-eltűnő gombot a rajzolótollán.
A toll végéből ekkor, mint egy szárnyra kapott madár, repül ki egy penge, ami egyenesen Chat mellkasába fúródik. A fiú tehetetlenül esik össze, pár esélytelen nyögés kíséretében. Nem kell sok, míg a penge által vágott hegből csöpögni kezd a vér, majd a ragacsos folyadék már, mint a víz, folyik le a fiú mellkasán. Lady Bug viszont nem tud erről, ugyanis még mindig Nath szemébe néz, gyilkos pillantásokkal. Ellensége villódzódni kezd, majd lassacskán eltünedezik, mint egy hologram, mikor hiba kerül a rendszerbe. Teljesítette feladatát, már nincs szükség rá, megsemmisül. Lady Bug ekkor fordul hátra, elakadó lélegzettel, amint meglátja barátját a földön szenvedni. Tenyerét szája elé kapja, és azonnal a fiú segítségére siet. Kirántja a pengét mellkasából, ujjaira vér fröccsen. Szemei megtelnek könnyekkel, és jó erősen magához szorítja barátját. Szorosan lehunyja szemét, de mikor ismét elé tárul a világ, már nem Chatet szorongatja. Egy másik személy fekszik karjai közt, mégsem mondhatja azt, hogy nem ismeri őt. Az immár más fiú szőke haja kócosan meredezik, kreol bőre már-már halványodik, fehér pólóján nyomot hagy a vér. Nagy smaragdzöld szemei tágra nyíltan kémlelik az eget. Lady Bugra azonban most tör rá a keserű felismerés: mindeddig a való életbeli szerelme mellett harcolt. Bizony, mint Marinette, titokban mindig is szerelmes volt Adrienbe, csak nem merte felvállalni az érzéseit. Osztálytársai mindig kigúnyolták őt, ha éppen róla mesélt nekik, sőt, még legjobb barátnője szerint túlzásba esik. Most pedig, a karjai közt liheg Ő, a srác, aki iránt mindig is vonzalmat érzett.
- A-Adrien? – kérdi félénken tőle, de nem válaszol. – Adrien?! – rázza immár meg a vállát, mire a fiú felköhög, és felnéz a lányra.
- Hali, Buginette – mosolyodik el halványan, mire L meglepetten bámul rá.
- Te-tessék? – kérdezi, mivel előérzetei nem valami jót sugallnak. – Te mindvégig tudtad?
- Hát persze – mondja fájdalmasan Adrien, és kacsint egyet.
Lady Bug még inkább sírni kezd. Hogy lehetett ennyire vak, hogy nem látta azt, hogy a fiúnak ennyire egyértelmű ez? „Sosem bocsájtom ezt meg magamnak" gondolja magában, és belecsap egyet a hóba.
- Én... Én csak sajnálom – hajtja le fejét L, szeméből újabb és újabb könnycseppek gördülnek ki. Adrien megsimítja a lány fejét, és lehunyja a szemét. Mutatóujját mellkasához nyomja, a mozdulat hatására megrándul. Miután ujja kellőképpen véres lesz, rajzolni kezd a hóba. Ujjai egy virágot formálnak először, mégpedig egy rózsát, a végeredmény pedig egy apró felirat lesz: N E M T E V A G Y A H I B Á S. ♥
L szeme csillog a könnyektől, egy halvány mosoly terül el az arcán, mikor végre felfogja, mi történik körülötte, majd lehajol Adrienhez. Arcuk öt centire van egymásétól, a fiú megsimítja L arcát. A lány kezébe fogja arcát, majd egy visszafogott csókot lehel a fiú ajkára. Ez meglepetten érinti Adrient, de viszonozza a kis ajándékot. A lány elhajol, mire Adrien köhögni kezd. Most már nem csak egy-két szimpla köhécselésről van szó; torkából már vér jön felfelé, és repül ki a levegőbe. Lélegzete már akadozik, néhányszor nyel egyet; végtagjait képtelen mozgatni, a vérveszteség miatt az egész teste lebénult. Fél percenkét pislant egyet, mélyeket lélegez, majd megpróbálja felemelni fejét. Izmai megfeszülnek, de sehogy sem képes feljebb csúszni. A lány segít neki, míg Adrien a mellkasához nyomja fejét, és szippant egy hatalmasat a levegőből. Apró mozdulatokkal körbekémlel, majd utolsó szavakként megjegyzi:
- Mindig is imádtam ezt a helyet. Kiskoromban rengetegszer játszottam itt, nem egyszer szólt rám a kalauz vagy a közfelügyelő, hogy ne ugráljak a síneken, mégis ezt tettem. A tökéletes helyszín a halálomhoz. Mindig is egy ehhez hasonló helyen akartam az utolsókat lélegezni, az utolsó szavaimat kilehelni. Nem bírtam volna, ha egy nyilvános helyen halok meg. Azért, mert apám népszerű üzletember, mindenki engem gyászolna, a média és a sajtó csakis az én arcképemmel lenne tele, nevem mellett egy kereszttel. Nekem ez így – köhögés szakítja félbe mondandójában, lejjebb csúszik, szempillái megrebbennek, egy utolsó lélegzetvétellel elhadarja utolsó szavát: - Tökéletes.
És eltávozik a Földről. Feltűnés nélkül, osztálytársa karjaiban búcsúzott el a világtól, remélvén, valahogy jobb lesz mindenkinek. Szája színtelen, karjai ernyedten fekszenek teste mellett, mellkasa nem emelkedik többé. Szemei lecsukódtak, soha többé senki sem láthatja szemének zöldségét.
Marinette először csak halkan pislog, a másodpercek után pedig zokogva borul barátja élettelen testére.

Mert Marinette szerette Adrient.

2016.