Hajrá Pista Bácsi!

Hajrá Pista Bácsi!

Perkel István, legtöbbeknek csak Pista bácsi. Már 87. életévét is betöltötte, mégis, még mindig energikusan sürög-forog apró, otthonos házikójában. Ifjúkorában katonaként dolgozott, ám egy tűzharc alkalmával elveszítette hallását. Fiatalkori szerelmével, Annával él, a kettejük románca hozta meg számára a boldogságot.

Álma, hogy a világ a jövőben is emlékezzen rá, hogy maradandót alkothasson az utókor számára. Siketsége ellenére egy érdekes tudással rendelkezik: verhetetlen sakkozó, akit nemzetközileg is rengetegen ismernek tehetsége végett.

Matt Hawkins, 19 éves egyetemista, mégis egy figyelemreméltó, különleges srác. Egyetlen karral született, ennek ellenére mindig nagy, kedves mosoly díszíti vékony és csontos arcát.

Már gimnazistakorában felfedezték, hogy szellemi képességei kimagaslóak. Nemhiába, már hétévesen leverte minden ellenfelét, sakkban és kártyában is. Karrierje az efféle játékokban érvényesült igazán, sikereit érmék és oklevelek tükrözik. Felküzdötte magát a szellemi sportok csúcsára, és már csupán két játszma választja el őt az áhított Szellemi- és Testisérültek-Kupától. 

* * *

-      - Mr. Hawkins, maga jön - a bíró kezd türelmetlenkedni, ugyanis Matt Hawkins már tizenhat perce csak a sakktábla előtt könyököl, és fejét töri befejező lépésén. - Cselekednie kell.

-         -  Rendben, Carton… De hívjon csak Mattnek - kacsint a bíróra a fekete hajú srác, aztán visszafordul a tábla felé. - Sakk-matt. - vigyorog a vele szemben ülő férfire, aki néhány másodpercig a bábukra mered, majd dühösen az asztalra csap, minek következtében a játékszerek ugranak egyet. Hátralöki székét, ami egy nagy csattanással felborul.

-     - Ez… ez nem lehet! Biztos, hogy csalt! Ezer százalék! - A vesztes férfi szinte már vicsorog Matt Hawkinsre, aki komótosan hátratolja székét, majd lassan feláll.

-         - Veszíteni tudni kell - kacsint ellenfelére, miközben ujjai között megpörgeti a fekete királynőt. - Carton, a nyereményt készpénzben kérem. - Fordul most a bíró felé, aki csak bólint, majd sietős léptekkel elhagyja a verseny helyszínét.

-     - Viszlát. - Matt egyetlen, bal karjával kezetfog ellenfelével, majd nyugodt, lomha lépésekkel ő is kiballag a tágas teremből, Carton után sétálva.

* * *

A park. A hely, ahová sírni jöhetsz vagy nevetni, esetleg csak átgondolni a dolgokat. Ahol sétálsz céltalanul, vagy boldogan futkározol a zöld, életteli füvön. Mégis nem más ez, mint mesterséges természet a koszos, nyüzsgő város közepén.

Hangos madarak zenéje, ahogy próbálják túlharsogni egymást, miközben a gyenge szél lágyan lengeti a fák lombjait. Ilyenkor, ősszel ezernyi piros, sárga és barna falevél teríti be a fűszálakat és köves utakat. Romantikus, nemde? És ezzel nem csak én vagyok így. Rengetegen jönnek ide a romantika és a béke jegyében, hátrahagyva a problémákat, vagy épp az élet rossz viszontagságait. Az ittlévő nyugalom, ami beteríti szíved, a mosoly, ami arcodat díszíti, erre képes ez az emberek által épített, mesterséges természet.

Egy idős házaspár sétálgat a kövekkel borított utakon, komótos lépteiktől odébbszállnak a színes falevelek. Névszerint Anna és István; bár az utóbbit mindenki csak Pista bácsiként emlegeti. Két és fél éve költöztek ide, Amerikába, messze-messze szülőföldjüktől, Magyarországtól. Nem volt különösebb oka áttelepedésüknek, mindössze egy új környezetbe vágytak, és idős korát meghazudtolva, Anna az angol nyelvet is meg akarta tanulni. Pista bácsinak könnyebb, hogy már nem csak az anyaföldön szállhat megmérettetésbe más sakkbajnokokkal, hanem immáron Amerikában is megcsillogtathatja tehetségét. Felesége, Anna természetfotósként dolgozik, több képét is kiemelkedően magas áron sikerült eladnia.

Karöltve járják be a parkot, csend honol közöttük. Nem az a kínos némaság, inkább a kellemes, nyugtató hallgatagság.

Rengeteg idejük van, hisz’ munka mellett a havi nyugdíjat is rendszeresen megkapják. Nem sok teendőjük akad, mindössze a férfi szokta gyakran elhagyni a házat, hogy részt vehessen az újabb és újabb sakkversenyeken. Anna a legtöbbször elkíséri, bár van, hogy a takarítás miatt nem tart vele. Ilyenkor férje hazaérvén beszámol neki a történtekről, mindent részletes pontossággal leírva.

De most, ma nincs se sakkverseny, se nagytakarítás. Ezt kiélvezve járják a köves utakat, sétálnak az ezernyi színes falevél között, békében és nyugalomban élve.

A madarak ritmusos, csipogó zenéjét halk telefoncsörgés zavarja meg; abbamarad a dal, az állatok kedves énekét felváltja a levegőt kettészelő csengés.

Anna megáll, majd férjének is int, aki felesége mozdulata után hasonlóképpen tesz. A nő a nadrágjára néz, majd előkotorja régi, gombos mobilját szűk zsebéből. Készségesen megnyomja a hívás elfogadása, azaz a pici, telefonalakú gombot, aztán a füléhez emeli az eszközt.

-          - Perkel István és Perkelné Anna telefonja - szól bele a kütyübe barátságos hangon.

-          Üdvözlöm. Tudná közvetíteni férjének a mondandómat? - kérdezi egy mély, férfi hang.

-        -  Persze, mondja csak nyugodtan. - Anna elmosolyodik, habár tisztában van vele, hogy a vonal másik végén lévő beszélgetőpartnere ezt nem látja.

-       -   Perkel Istvánt meghívjuk a Szellemi- és Testisérültek-Kupáért folyó küzdelemre. Ellenfelei szintén testileg és/vagy szellemileg fogyatékosak. Szívesen várjuk Önt is a versenyen, révén, hogy halláskárosult. Az első mérkőzés időpontja október másodika. - A férfi elhadarja közölnivalóját, utána némi hallgatással, annak erejéig, amíg Anna átadja az üzenetet. A nő vállával tartja a készüléket, mindeközben jelnyelven elmutogatja férjének a hallottakat. - Átadja?

-          Már meg is történt. - Anna ismét elmosolyodik, majd kezébe veszi a mobilt, úgy beszél tovább. - Számíthat rá. Viszont hallásra. - nyomja meg a piros gombot, aztán zsebébe mélyeszti a kütyüt.

Férjével ,,megbeszélik’’ a történteket, közben pedig nyugodt, komótos léptekkel elhagyják a park színes levelekkel borított, köves útjait.

* * *

- Menni fog, Mattie! - Roseline Hawkins, Matt anyja szinte ugrál a nézőtér egyik piros székén, mellette férje ül, aki épp csitítgatni próbálja feleségét.

Matt csak megforgatja mélybarna szemeit, majd megrázza fejét, és rápillant a vele szemben ülő Ronett Dangerre, aki rákos lévén egy fekete baseballsapkát visel, hogy eltakarja hajnélküli, kopasz fejbúbját. Arca beesett, szemei karikásak, és még pólóján keresztül is látszanak kitülemkedő, csontos bordái. Nincsen már sok ideje hátra, és ezzel ő is tisztában van. Mindent kipróbáltak nála a gyógyulása érdekében, de a fiú sajnos menthetetlen eset. Ezt tudván, utolsó heteit kihasználva jött a versenyre, remélve, hogy megszerezheti a kupát, mielőtt végleg eltávozik az élők közül.

Az elődöntőn vagyunk, a verseny helyszínén, New Yorkban. A Carnegie Hall-ba most is rengetegen érkeztek, várva, hogy megkezdődjön a Szellemi- és Testisérültek Kupáért folyó küzdelem egyik megmérettetése, amikor is már csak Matt Hawkins, Ronett Danger, Christane White és Perkel István vannak versenyben. Ma pedig az első kettő száll harcba egymással, azaz Matt és Ronett.

Mindketten elhadarják a játékosesküt, hogy nem csalnak és sportszerűen fognak játszani. Ezután kezetfognak egymással (Matt a bal kezével, ugyebár), majd mindketten helyetfoglalnak a párnával borított székeiken.

-         -  Mehet! - fúj a sípjába a játékmester, mindeközben pedig odaáll a sakktáblát tartó asztal mellé.

Matt kezd. Lép a fekete gyalogossal, aztán Ronett is elmozdítja egy bábuját.

Negyvenkét perc múlva Matt diadalittasan felkiált és felpattan székéről. Az asztal másik felén Ronett Danger összekuporodik ülőalkalmatosságán, és halkan pityerek vereségén. Sír, mert már csak néhány hete van hátra, mégis, nem alkotott semmi maradandót a világ számára. Nem díszeleg kupa a kórházi polcán, nincs beírva a neve a győztesek könyvébe. Legalábbis ő így hiszi. Ronett az egyik legnagyobb nyertes, a világ egyik hőse. Mert kitartott mostanáig, és ki fog tartani még heteken át. Mégis, ez az alig huszonhárom éves, törékeny ifjú ebben a pillanatban roppant össze lelkileg. Most adja ki magából, amit mindeddig a lelkében tartott bezárva, minden csepp könnye a világ kegyetlenségének köszönhető. Eddig bírta fiatal lelke, eddig a percig tudta szemeit szárazon tartani. Mindeddig sikerült.

Matt lassú léptekkel odasétál a pityergélő Ronett Dangerhez, majd lehajol hozzá, és a fülébe súgja: ,,Te vagy a legnagyobb nyertes’’.

A fiú felemeli eddig térdeire hajtott fejét, és könnyes, csodálkozó szemekkel vizslatja Mattet.

-          - T-tényleg? - dadogja meglepetten.

-      - Tényleg. - Hawkins kedvesen bólint egyet, aztán kezetfog ellenfelével. - Készpénzben kérem! - kiáltja a bírónak, mint mindig.

Még sosem vesztett semmiben, talán csak az élettel szemben. A világban éldegélő emberekkel nem volt számára nagy gond: könnyűszerrel nyert az összes szellemi játékban. Sportversenyekkel nem próbálkozott, jobb kar híján, testnevelésórán sem kellett mozognia. Gyógytornákra rendszeresen eljárt a szüleivel, de ott nem a sietség és a győzelem volt a cél. A kórházi torna csak azért kellett, hogy mozgásban tartsa magát, ne rokkanjon le, mert nem dolgozik a testnevelésórákon.

Megtanult élni ezzel. Elfogadta, hogy ő nem olyan szerencsés, mint mások, neki nem adatott meg normálisnak lenni. Születésétől kezdve több figyelmet kapott, mint más emberek, és nem mindig jó értelemben. Megnézték őt az utcán, az iskolában, mindenhol, ahová betette a lábát. Vagyis… majdnem. Az igazi otthonában sosem néztek rá különcként. Szülei elfogadták őt olyannak, amilyennek született. Nem leszólták és kinevették, hanem segítettek neki felállni, túlesni a történteken.

* * *

,,Már csak egy mérkőzés van hátra a kupáig’’ - mutogatja el boldogan Pista bácsi a feleségének. Épp hazafelé tartanak a Christane White-tal zajló versenyről, ahol is a férfi sikeresen legyőzte a vak hölgyet a játékban. Christanenek egy headseten keresztül vázolták fel a sakktáblán álló bábuk pontos helyzetét, aki ennek segítségével agyában könnyedén értelmezte és elképzelte az eseményeket.

A nő 42 éves, kiváló játékos, mégis, Pista bácsi jobb nála, így egy másfél órás küzdelem után meg is adta a sakk-mattot ellenfelének. Christane nem szontyolodott el vereségén, mosolyogva gratulált a férfinek, aztán férjével, Daviddel kézenfogva kisétáltak az épületből.

* * *

Matt izgatottan gyűrködi pólója szélét a Carnegie Hall nézősorának egyik műanyag székén. Az emberek szinte özönlenek be a kapukon, hogy megtekintsék Matt Hawkins és Perkel István összecsapását a kupáért. Fekete és fehér foltok sokasága lepi el az épületet, várva a kezdésre.

Matt feláll a székről, és a pálya felé veszi az irányt. Beszélgetésbe elegyedik a bíróval, hogy lehűtse túlfokozott izgalmát. Még sosem vesztett a sakkversenyeken, ám ellenfele, Perkel István szinte már legendának számít, annyi győzelmet tudhat maga mögött. Mindketten verhetetlenek, és pont ez a tény zavarja Mattet a legjobban. Két játékos közül ma csak egy fogja elhagyni kupával a kezében a Carnegie Hall-t, akár tetszik a fiúnak, akár nem.

Perkel István is megérkezett, épp fekete szövetkabátját húzza le karjáról, miközben a jelnyelven mutogató feleségét, Annát figyeli. A férfi tud szájról olvasni is, de Anna megállíthatatlan volt, férje érdekében haladéktalanul meg akarta tanulni a süketek kommunikációjának fő módját. Pista bácsi mond valamit feleségének, aztán a színpad közepe felé veszi az irányt, hogy válthasson néhány szót a játékmesterrel. Az említett, a bíró int a férfinek, majd sok sikert kíván neki a versenyhez, amit Pista bácsi illedelmesen megköszön. Ezután Matthez sétál, remélve, hogy ellenfelével is diskurálhat egy keveset. Miközben ők egymásnak ecsetelik a sakkozók legjobbjainak összecsapásait, Mr. Hawkins és felesége, Roseline helyetfoglanak a nézőtér egy sorában. Anna is odatalál a számára fenntartott ülőhelyhez, így ő is kényelembe helyezi magát.

* * *

-   - Visszaszámlálás indul. Három… Kettő… Egy… Mehet! - kiáltja a bíró, miközben belefúj narancssárga, már-már rikító színű sípjába. Néhány perccel korábban a két játékos már leült, most pedig mindketten a sakktáblára merednek.

A kezdő Matt Hawkins, révén, hogy ő játszik a fehér bábukkal. Felkapja az egyik parasztot, és előrelép vele, majd visszahúzza kezét, és megtámasztja vele fejét.

Pista bácsi rápillant ellenfelére, aztán ő is elmozdítja egy gyalogosát.

Így megy ez kerek három órán keresztül.

* * *

-        -  Sakk-matt. - A férfi oldalra billenti fejét, aztán néhány másodperc erejéig még a bábukra mered, aztán felfogva a történteket, izgatottan felpattan székéről. - Nyertem! - Üvölt fel örömtelien, és a magasba ugrik. Elég érdekes ez így, hogy a nyertes már elmúlt 87 éves, mégis, felhőtlenül szökken fel a levegőbe. Igen, a győztes nem más, mint Pista bácsi.

A férfi hirtelen a szívéhez kap, szemei üvegessé válnak. Lábai összecsuklanak, ernyedt testtel a földre rogy. Szájából halk, erőtlen nyöszörgést hallat, ajkai szétnyílnak.

-        -  Hívjanak mentőt! - Kiabál a bíró, miközben odarohan Pista bácsihoz. - Hozzanak vizet! - néz le az idős férfire, akinek kezei még mindig mellkasán pihennek. Eközben Matt is ellenfeléhez ér, ijedt, tágranyílt szemekkel néz az összeesett személyre.

-        - Pista bácsi… Jól van? - kérdezi kissé rekedtes hangon a férfitől. - Mondjon már valamit! - A fiú türelmetlenül tekint a fekvő személyre, miközben annak egyik kezét a saját tenyerébe fogja. - Szólaljon meg! Kérem! - Matt szemei könnyben úsznak, annak ellenére, hogy alig ismeri Perkel Istvánt. Mégis, ez alatt a néhány óra alatt olyannyira megkedvelte a férfit, hogy szemeit sírásra készteti ellenfele sápadt arca. - Csak mondjon már valamit…

-       -   Ide figyelj, fiam… - pillant Pista bácsi a bánatos, aggódó Mattre. Megszorítja az ifjú kezét, majd fáradtan, mégis, már mosolygó, örömteli szemekkel leheli ki a fiúnak szánt utolsó szavait. - Menj, nyerd meg azt a kupát. - Szája apró, halvány mosolyra húzódik, szemhéjai lassan lecsukódnak. A férfi nehézkes szuszogása abbamarad: ijesztő, dermedt csend jelzi, hogy Perkel István, a világhírű sakkozó elhunyt.

Matt Hawkins némán pityeregve feláll, majd kezeit a magasba emeli, és ujjaival egy szót mutat: ,,Győztes’’.

A rengeteg személy követi példáját: mindannyian megemelik karjaikat, a levegőben mutatják, amit a nyertes is. Milliónyi hang kiabál egyszerre, milliónyi feketébe és fehérbe öltözött ember gyászol közösen. És az eredményhirdető táblán már csak három szó virít: ,,Hajrá Pista bácsi!''